354097736991500

Dr. Szijártó Attila

Dr.-Szijártó-Attila
Dr. Szijártó Attila - Sebészet és Sérv ambulancia
Rendel:

Dr. Szijártó Attila bemutatása

2001-ben végzetem a Semmelweis Egyetemen Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 2007-ben PhD fokozatot szereztem májsebészeti témakörből, majd 2008-ban szakvizsgáztam sebészetből. 2015-ben a Semmelweis Egyetemen habilitációs fokozatot szereztem, majd 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémián tett védésemmel az MTA doktora lettem.

2001 óta a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján dolgozom, jelenleg egyetemi docensként, igazgató helyettesként. A sebészetet magyar és angol nyelven oktatom. Tudományos munkám hátteréül a Klinikán működő Kísérletes Sebészeti Részleg szolgál, melynek egyben vezetője is vagyok 2003 óta. Az itt folyó utódnevelést is elkötelezetten támogatom, végzem, több mint száz hallgatóval dolgoztam ezidáig, akik közül tucatnyi sebész szakorvos jelöltet is elindítottam ezen a pályán. Szakorvos képzésben mentorként, tutorként veszek részt. Nyolc védett PhD doktor jelezte az elmúlt időszak sikereit. Több,mint 70 magyar és nemzetközi közleményt jegyzek magas idézettségekkel. Öt könyvfejezet szerzője vagyok magyar és angol nyelven.

Érdeklődési területem a gasztroenterológiai sebészet. Általános sebészeti tevékenységek mellett elsősorban onkológiai sebészettel foglalkozom, ezen belül is legfőképp a máj-, epe és hasnyálmirigy sebészet képzi elsődleges szakirányomat.Speciális jártasságom van flexibilis endoszkópos technikákból, 2005-től percutan epeúti technikákat is végzek.

Számos hazai (MST, FIGAMU, FISESZ stb) és nemzetközi társaság (EDS, EPHBA, ESSR stb) vezetőségi tagja vagyok, voltam. Vezetésemmel 2012-ben megalakítottuk a Fiatal Sebészek Szekcióját, mely azóta is aktívan működik. Több hazai és pár nemzetközi kongresszusok (2014: European Society for Surgical Research, 2016: European Digestive Surgery) elnöke voltam.

Az elmúlt években kapott elismerő kitüntetések, ösztöndíjak közül kiemelendő: Magyar Tudományos Akadémia – Simor Pál Rákkutató Alapítvány „Pro Optimo Merito in Pancreatico-Oncoligica”, MTA – Bolyai János kutatási ösztöndíj, Matsumae International Foundation nemzetközi ösztöndíja.

Tanulmányutakon vettem részt Japánban, Németországban, Egyesült Királyságban, Hollandiában.

Szeretettel várom azon emésztőszervi megbetegedésekben szenvedő betegeinket, akiknek a sebészi ellátásukhoz szükséges széles körű felvilágosítást, tanácsadást, terápiás tervet megadhatom.