354097736991500

Ki nem állhatod az esőt? A hangulat valóban összefügg az időjárással

A közvélekedés már hosszú ideje úgy tartja, hogy összefüggés van a hangulatunk és az időjárás között. Néhány ember ki nem állhatja az esőt, mások pedig csak akkor érzik jól magukat, amikor megérzik a nap meleg sugarait a vállukon. Tényleg az esőtől leszünk szomorúak és valóban a napfény derít jókedvre bennünket?

Az Emotion szakfolyóiratban megjelent új tanulmány ezt a közvélekedést próbálta megvizsgálni közel 500 kamasz és édesanyáik részvételével. Az eredmények azt mutatták, hogy néhányunk esetében az időjárás valóban befolyásolja a kedélyállapotot.

A holland Utrechti Egyetem kutatói Dr. Tom Frijns vezetésével három csoportra osztották az alanyokat: „nyárimádókra”, „nyárgyűlölőkre” és „esőgyűlölőkre”. A nyárimádók a kamaszok 17 százalékát, a nyárgyűlölők a 27 százalékát, az esőgyűlölők pedig 9 százalékát tették ki. A fennmaradó csoport kedélyállapotát a vizsgálat szerint semmilyen időjárás nem befolyásolta.

A hangulat és az időjárás kapcsolata érdekes módon örökletesnek mutatkozott: a nyárimádó édesanyáknak a véletlennél nagyobb gyakorisággal volt olyan gyermekük, akik szintén a nyárimádó csoportba kerültek.

Frijns arról is beszámolt, hogy az ő kedélyállapotát is befolyásolja az időjárás, bár személy szerint egyik meghatározott kategóriába sem sorolható. „Jobban érzem magam a meleg, napsütéses napokon, mint az esőseken, de időnként ugyanígy tudok élvezni egy jó kis záport vagy vihart” – állítja a kutató.