354097736991500

Fogyjunk vízzel!

Azok a felnőttek, akik két pohár vizet ittak étkezés előtt, 1,8 kilogrammal többet fogytak, mint a kortyolást mellőző társaik. A jelenség magyarázata lehet, hogy a vízivás növeli a test energiafelhasználását, illetve hozzájárul a teltségérzethez.

A legfrissebb kutatási eredmények szerint nyugodtan el lehet felejteni a zsírégető csodapirulákat és a méregdrága konditermi bérleteket, mert a fogyáshoz vezető legolcsóbb út a megfelelő folyadékmennyiség bevitele.

Fogyjunk vízzel!

Az értekezéshez 11 különböző tanulmány adatait vették alapul, amelyek közül 3 egyenes összefüggést állapított meg a vízivás és a fogyás között. Brenda Davy professzor, a Virginia Egyetem szakértője, aki részt vett a kutatásban, úgy nyilatkozott, hogy a víz segít az éhségérzet leküzdésében és a bevitt kalóriák mennyiségének csökkentésében. Ezt egy másik munka is alátámasztja, melynek alapján a több vizet ivó nők többet fogytak egységnyi idő alatt, mint a napi egy liternél kevesebbet bevivő társaik.

Az összehasonlító elemzést Rebecca Muckelbauer, a Berlini Egyetem Közegészségügyi Karának kutatója végezte, aki egyetért vele, hogy a teltségérzet a legvalószínűbb magyarázat a jelenségre. De ezen kívül egy másik lehetőséget is említett: a vízalapú termogenezist. „Maga a vízivás növeli a test energiafelhasználását, de ez egyelőre még nem tisztázott” – tette hozzá.
A jelenlegi ajánlások szerint egy felnőttnek körülbelül 2,5 liter folyadékot kell fogyasztania naponta, de ez a mennyiség ételből, vízből és más italokból is származhat.

Bár több korábbi munka is rámutatott a vízivás és a fogyás közötti összefüggésre, ezek nem mindig állapították meg a kapcsolat hátterét. Sőt, némelyikből az derült ki, hogy az elhízottak több vizet isznak, mint az egészséges testsúlyúak – írta Muckelbauer csapata azAmerican Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban.

Hozzátette: egy átlagos amerikai naponta 400-500 extra kalóriát visz be cukros üdítők útján, amit érdemes volna vízzel helyettesíteni.