354097736991500

Egyre gyakoribb a stroke a fiatalok körében

Egy új tanulmány megállapította, hogy a stroke egyre gyakoribbá válik a fiatalabb emberek körében, a felmérések szerint ma már minden ötödik stroke-áldozat 55 évesnél fiatalabb.

A kutatás során közel 1,3 millió ember egészségügyi adatait figyelték meg az Egyesült Államokban, melyből kiderült, hogy 2005-ben a szélütéses páciensek 19 százaléka 55 évesnél fiatalabb volt, míg ez az arány 1993-ban még csupán 13 százalék volt. Ez a jelenség ráadásul a stroke általános mértékű csökkenő tendenciája ellenére figyelhető meg. Az Amerikai Stroke Szövetség szakértői szerint a kutatás eredményei riasztóak, és egyetértenek abban, hogy sürgősen lépni kell a folyamat további romlásának megelőzése érdekében.

Dr. Brett Kissela, a tanulmány szerzője szerint ennek a jelenségnek a hátterében az állhat, hogy az olyan rizikófaktorok, mint a cukorbetegség, az elhízottság és a magas koleszterinszint egyre gyakoribbá válnak a fiatalabb emberek körében. A tanulmányból kiderült, hogy míg az 1993-as felmérések szerint 100 000 szélütéses páciens közül mindössze 109 ember volt 55 évesnél fiatalabb, addig 2005-ben ugyanannyi beteg között már 176 páciens tartozott ebbe a korcsoportba. A tanulmány szerzői arra is rávilágítottak, hogy a szélütéses páciensek átlagéletkora az 1993-ban mért 71 évről 2005-ben 69 évre csökkent le, miközben a legidősebb stroke áldozatok arányszáma némiképpen lecsökkent ezen időszak alatt.

Az Egyesült Királyságban is megfigyelhető a stroke előfordulásának általános csökkenése, itt körülbelül 40 százalékkal csökkent a szélütéses páciensek aránya az elmúlt húsz év során, ami főként a megelőzéssel, a hatékonyabb közegészségügyi tájékoztatással és az orvosi ellátás fejlődésével magyarázható.

Dr. David Werring, a londoni University College neurológusa meglátása szerint részben azért érezzük úgy, hogy a fiatalok körében egyre gyakrabban jelentkezik a stroke, mert a húsz évvel ezelőtti technológiához viszonyítva ma már sokkal kifinomultabb módszerekkel és műszerekkel, például MRI-vel állapítják meg a betegség kialakulását, aminek köszönhetően sokkal korábban diagnosztizálható az állapot. A tanulmány az American Academy of Neurology Journal című orvostudományi szakfolyóirat legutóbbi számában jelent meg.