354097736991500

A tévénézés és a hiszti, avagy kell-e tévé a gyerekszobába?

A tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki, ez bizonyított tény. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási-, matematikai- és felfogóképességük, mint kortársaiknak.



Sok szülő azt kérdezi, miért lenne ártalmas a gyermekre nézve, ha sokat néz tévét, akik pedig belátják a televíziózás káros hatásait, nem tudják, mennyi tévézést engedélyezhetnek gyermekeiknek.

A gyerekek még nem úgy élik meg, amit a tévében látnak, mint a felnőttek, akik tudják, mi a valóság és egy film közötti különbség. Egy kisgyerek még nem érti, hogy a filmben látott emberek csak szerepelnek, valamint az idő- és tér valóságtól való eltérését sem (például egy évnyi történés egy óra alatt játszódik le). Mindezek mellett pedig a tévében látott valós borzalmas események is megrázó hatással vannak rájuk. Ám az, hogy nem értik, mi történik, nem azt jelenti, hogy nem fogják fel és nem próbálják meg feldolgozni a látottakat, sőt egész lényükkel reagálnak rá, izgatottá válnak és az érzelmi káoszt különböző módon igyekeznek feldolgozni. Van, aki agresszíven utánozza, amit látott és van, akinek álmában térnek vissza a félelmetes képek. A felgyülemlett feszültség, félelmek és kételyek viselkedészavarok kialakulásához vezethetnek.


Hogy miért szeret mégis sok gyerek tévézni?

A sok csatorna, a színek és a folyton változó képek lekötik a kicsik figyelmét. Sok esetben az unalom az, ami a képernyő elé vonzza a gyerekeket. A szülőknek ehelyett más elfoglaltságot kell biztosítani a gyerekeknek, például szervezzenek szabadidős programot, olvassanak könyvet, írassák be a gyereket valamilyen sportegyesületbe!

A tévézés mellett a gyerekek nem tanulnak eleget, mivel csak egyetlen dolog érdekli őket: a (tévé)nézés. Ám amit a tévében látnak, nem tudják sem megszagolni, sem megízlelni, sem megfogni vagy tapintani.

Minthogy a televízióval beszélgetni sem lehet, a gyermeket a tévénézés nem ösztönzi arra, hogy használja a nyelvet. Ha már a gyermek tévét néz, fontos, hogy szüleivel együtt tegye, hogy utána meg tudják együtt beszélni a látottakat. Nem utolsó sorban a szülők így ellenőrizhetik, mit néz a gyermek.



Mennyit tévézhet a gyerek naponta?

A 0 és 3 év közötti gyerekek egyáltalán ne nézzenek tévét! 3 és 5 éves kor között legfeljebb 30 percet, a 6 és 8 év közöttiek maximum 1 órát, 9 és 12 éves kor között pedig ne tévézzenek többet másfél óránál. Közben tartsanak szünetet, ez a szakemberek tanácsa.



Előretervezés, lányok es fiúk tévézési szokásai



A gyerekszobában ne legyen tévé!

A tananyag megtanulása és a tévénézés között el kell telnie 30 percnek. Ugyanis neurobiológusok felfedezték, hogy a tévézés hatására törlődnek a tanultak és nem raktározódnak a hosszú távú memóriában, mivel a tévében látott képek keltette ingerek túlságosan erősen hatnak a gyerekekre.

(forrás: webbeteg.hukindererziehung.commipszi.hu)